négy meghatározó élmény,
találkozás
Nyomtatható változat:
|
![]()
|
|
|
Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy hogyan kezdtük el ezt a csodálatos Tükörüzenetet. Sok pillanat volt, amikor elgondolkodtunk és olyan hatások értek minket, amelyek kiváltották belőlünk Isten kezdeményező szeretetének tudatosítását és megbecsülését. Szüleim és mások olyan biztos alapot tettek le, amiben bemutatták Isten szeretetének egyszerűségét, a közelség és barátság megteremtésére irányuló vágyát. Röviden elmesélem négy találkozás kiemelkedő pillanatait, amelyek korán felébresztették bennem ezt az üzenetet:
jézus az élő kő és mi olyanok vagyunk, mint ő

Az első 1978 októberében történt egy áhítat alkalmával. Emlékszem, hogyan döbbentem rá, hogy nem is kezdhetjük el megérteni a keresztet, amíg fel nem ismerjük a Teremtés 1:26-ot. Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Nem a mi szánalmas állapotunk késztette Istent arra, hogy ilyen képtelen árat fizessen az emberiség megváltásáért, hanem az ő szeretete, a mi hasonlatosságunk ismerete győzte meg erre a tettre. Édesanyám szokta mondani: „Az elveszett érme soha nem veszítette el eredeti értékét!”
Képzeld el, hogyan változik meg a véleményed valaminek az értékéről, amikor meghallod, hogy milyen áron adták el egy árverésen!
Először nem érted, miért fizetett valaki ilyen abszurd árat, amíg meg nem tudod, hogy az egy eredeti festmény volt Vincent van Gogh-tól!
Pontosan annyit érsz, amennyit Isten mindig is igaznak tudott rólad!
Te Isten felbecsülhetetlen értékű, hiteles Mesterműve vagy!
Az ember, aki megszerezte az elrejtett kincset, eladta mindenét, amije volt, hogy megvehesse az egész mezőt! Máté 13:44. Kezdtem látni, hogy amíg mi Krisztus keresztjét pusztán történelmi és szentimentális hivatkozássá redukáljuk, addig az a csodálatos misztérium, ami ott valójában történt, eltakarva marad előlünk.
Abban az időben szisztematikusan olvastam végig a Bibliát, naponta két fejezetet az Ó- és az Újszövetségből. Az egyik reggeli olvasmányom egy része az 1Királyok 6. fejezetéből állt. Az 1. vers által maga Isten erőteljesen megragadta a teljes figyelmemet! Lídia és én aznap pontosan 4 éve és 2 hónapja jártunk, amire szinte lesokkolva ébredtem rá, amikor ezt olvastam: „A negyedik évben,
Ziv hónapjában, ami a második hónap, elkezdte építeni az Úr házát!”. (Én meg már éppen azon gondolkoztam, hogy talán nekem is úgy kellene élnem, mint Pálnak, és nem házasodni!)
Az elmém még mindig a Lídiáról szóló gondolatoktól pörgött, amikor hirtelen a 7. vers leugrott a lapról! „Amikor a ház épült, kőből volt, amelyet a kőbányában tökéletesen faragtak ki; úgyhogy sem kalapács, sem fejsze, sem semmilyen vasszerszám nem hallatszott a templomban, amíg épült.” Szinte ütést mért rám az a gondolat, hogy valami olyasmi történt a kővel a kőfejtőben, ami annyira
precízen vágta, hogy nem volt szükség további vésésre! Mi a kőbánya a teológiánkban? Jóindulatú keresztény tantételeink nagy része arra bátorít bennünket, hogy elhiggyük azt, hogy Istennek kalapácsot és vésőt kell a kezébe vennie ahhoz, hogy folyamatosan, apránként kifaragja a karakterünket és jellemvonásainkat, hogy végül egy napon felkészítsen minket a mennyországra!
Elhittük azt, hogy Isten bármit felhasználna ennek érdekében, még a házastársadat, a főnöködet, a szomszédot vagy akár a szomszéd kutyáját is!
Ha a tökéletességünk és a megszentelődésünk azon múlna, hogy hány évet töltünk el valamilyen lelki pusztaságban, családi, pénzügyi vagy esetleg emberi válságban, amivel szembe kell néznünk,
akkor a megszentelődés ismét csak a cselekedet-központú törvényeskedésre és az emberi tapasztalatra korlátozódna, és imádkoznunk kellene, hogy még nyerjünk valamennyi időt! Meg kellene öregednünk mihamarabb, amint lehetséges, mert az különben egy egész életet igénybe vesz!
A kereszt befejezett műve a kőbánya! Ami azt illeti, nem a házasságod, vagy a munkád, vagy
bármilyen méretű válság! Krisztus befejezett művének fényében meggyőződésemmé vált, hogy totális időpocsékolás azokat a
tantételeket követni, amelyek elterelik a figyelmet a kereszt sikeréről. Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy késleltessük a keresztet követő dicsőséget, az, hogy alábecsüljük azt, ami ott történt,
amikor Jézus meghalt, így kiáltva: „Beteljesedett!” Ha ez nem történt meg Jézus halálában és feltámadásában, akkor máshol sem fog megtörténni! Isten üdvrendjében Jézus halálával meghalt az emberiség halála, egyszer s mindenkorra!
Az akkori vallási rendszer vezetői közül senki sem értette meg ezt a titkot; ha megértették volna, soha nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát! (1Kor 1:30; 2,8)
Bár a kereszten történteket nem lehet visszafordítani, de annak megértése eltakarva maradhat, hogy milyen mélységben voltunk benne mi az ő halálában és feltámadásában. Ez az „eltakarás” azonban csak a mi beleegyezésünkkel történhet meg! Pál azt mondja, hogy a „hitetlenek” elméje vakká lett
arra, hogy meglássa az evangélium világosságát, amely Isten dicsőségét jelenti az ember arcán, ahogy egy tükörben leplezetlenül látható! (2Kor 3:18; 4:4) A hitetlenség egyszerűen azt jelenti,
hogy az ember hazugságot hisz önmagáról, ahogyan Izrael is tette. (4Mózes 13:33)
Abban az időben egy olyan misszióban voltam, ahol a belső gyógyítás, az érzelmi sérülések visszakövetésére helyezve a hangsúlyt, a spirituális hadviselés és a szabadítás nagyon népszerű tanítások voltak. Kezdtem látni, hogy milyen sok kedvenc tantételünk és értelmezésünk összeütközik a kereszt sikerének egyszerű, de igen erőteljes és felszabadító üzenetével.
Isten zsenialitása szerint Jézus teste a kereszten az emberiség bűnösségének dokumentuma lett. Azzal, hogy kivette a bűnösséget az egyenletből, Isten lefegyverezte a vádlás minden fajtáját, és örökre érvénytelenítette az ördögnek az emberi élet zsarolására vonatkozó igényét! (Kol 2:14-15)
Sajnos, sok szószéken az a prédikációs divat, hogy a legyőzött ördögöt visszahozzák a bizniszbe, szinte mintha a fáraó nem lett volna jó alaposan legyőzve az Izrael szabadulásáról szóló prófétai képben! Izrael nem azért pusztult el a sivatagban, mert a fáraó kezéből csak egy kisebbrendű szabadítást éltek meg! „Mózes pedig így szólt a néphez: »Ne féljetek, álljatok meg, és lássátok az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik értetek; mert az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok.«” (2Móz 4,13) Izrael negyven évet vesztegetett el, a pusztában semlegesített életet élve, és az az egész nemzedék, két ember kivételével, azért halt meg, mert elhittek egy hazugságot magukról, és alábecsülték a megváltásukat! (Szám 13:33; Józs 2:11; Zsid 2:3) A természetfeletti bizonyítja Isten könyörületét, és nem a hit a bizonyíték. Izrael negyven éven keresztül hetente hétszer 24 órában csodáknak volt tanúja, mégis a hitetlenségük miatt haltak meg.
Az aznapi olvasmányom következő szakasza az 1Pét 2-ből volt, és most idézem a 2-5. v. „Mint
újszülöttek, [a feltámadásában újjászületettek! 1:3] sóvárogjatok a tiszta lelki tej után, hogy
általa felnövekedjetek az üdvösségre. Mert megízleltétek az Úr kedvességét. Jöjjetek hozzá, ahhoz
az Élő Kőhöz, amelyet az emberek elutasítottak, de Isten szemében kiválasztott és drága. És mint
élő kövek, épüljetek fel ti is lelki házzá.” (Haha! Két hónappal később ez az igevers volt az
esküvői meghívónkon!)
Jézus az Élő Kő, és mi olyanok vagyunk, mint ő! Már újszülöttként is osztozunk az ő tökéletességében. Nem kell vésni, csak ápolni! A tiszta evangélium hígítatlan tejéhez való ragaszkodásunk által nőjünk fel, amely hirdeti, hogy Jézus hogyan teljesítette be és tökéletesítette a
megváltásunkról szóló prófétai igét. Péter az előző fejezetben azt mondja, hogy újjászülettünk, amikor Jézus feltámadt a halálból!
Amit Isten prófétai módon mondott Krisztus szenvedéseiről és az azt követő dicsőségről, az az Ige élő és romolhatatlan magva. Ez az igazság felismerve, új életet ébreszt bennünk! (Kol 1:6) Isten terve szerint vele együtt meghaltunk és vele együtt feltámadtunk! (Hóseás 6:2; Ef 2:5) Vegyük észre, hogy Péter azt írja: „lelki házzá épültetek”. Péter nem azt mondja, hogy először véssük és formáljuk ki magunkat, hogy végül valami hasznos dologgá váljunk Isten számára! Az Ószövetség nyelvezete az volt, hogy „Tedd, hogy azzá válj!”, míg az Újszövetség nyelve az, hogy „Légy, mert azzá lettél!” Nem a teljességben növekszünk, hanem a teljességünk tudatosításában!
Érdekes megjegyezni, hogy „Szikla úr” (Petrosz) ír arról, hogy élő kövek vagyunk! Amikor megkérdezték tőle, hogy mit gondol Jézusról, az Emberfiáról, Simonnak ki lett nyilatkoztatva, hogy Jézus a Messiás, az élő Isten Fia. Jézus azonnal megértette Simonnal, hogy még őt, Jónás fiát is ugyanabból a sziklából faragták! (5Móz 32:18) „Nem törődtél a Sziklával, amely nemzett téged, és megfeledkeztél az Istenről, aki megszült téged.” (Ézs 51:1) „Hallgassatok rám, ti, akik szabadulásra törekedtek, ti, akik az Urat keresitek; nézzetek a Sziklára, amelyből ki lettetek faragva, és a kőfejtőre, amelyből ki lettetek ásva.” Ugyanerre a Sziklára építi Isten az ő eklézsiáját, és a hádész (tudatlanság) kapui nem győzhetnek az ő eklézsiájának jogalapjával szemben! Jézus azért jött, hogy az emberiséget újra megismertesse önmagával, mert elfelejtették, hogy milyen emberek is ők valójában! „Az elmélkedés folyamaiban emlékszik a lelkem arra, hogy ki vagyok.” (Zsolt 23:2-3)
Képzeld el, hogyan változik meg a véleményed valaminek az értékéről, amikor meghallod, hogy milyen áron adták el egy árverésen!
Először nem érted, miért fizetett valaki ilyen abszurd árat, amíg meg nem tudod, hogy az egy eredeti festmény volt Vincent van Gogh-tól!
Pontosan annyit érsz, amennyit Isten mindig is igaznak tudott rólad!
Te Isten felbecsülhetetlen értékű, hiteles Mesterműve vagy!
Az ember, aki megszerezte az elrejtett kincset, eladta mindenét, amije volt, hogy megvehesse az egész mezőt! Máté 13:44. Kezdtem látni, hogy amíg mi Krisztus keresztjét pusztán történelmi és szentimentális hivatkozássá redukáljuk, addig az a csodálatos misztérium, ami ott valójában történt, eltakarva marad előlünk.
Abban az időben szisztematikusan olvastam végig a Bibliát, naponta két fejezetet az Ó- és az Újszövetségből. Az egyik reggeli olvasmányom egy része az 1Királyok 6. fejezetéből állt. Az 1. vers által maga Isten erőteljesen megragadta a teljes figyelmemet! Lídia és én aznap pontosan 4 éve és 2 hónapja jártunk, amire szinte lesokkolva ébredtem rá, amikor ezt olvastam: „A negyedik évben,
Ziv hónapjában, ami a második hónap, elkezdte építeni az Úr házát!”. (Én meg már éppen azon gondolkoztam, hogy talán nekem is úgy kellene élnem, mint Pálnak, és nem házasodni!)
Az elmém még mindig a Lídiáról szóló gondolatoktól pörgött, amikor hirtelen a 7. vers leugrott a lapról! „Amikor a ház épült, kőből volt, amelyet a kőbányában tökéletesen faragtak ki; úgyhogy sem kalapács, sem fejsze, sem semmilyen vasszerszám nem hallatszott a templomban, amíg épült.” Szinte ütést mért rám az a gondolat, hogy valami olyasmi történt a kővel a kőfejtőben, ami annyira
precízen vágta, hogy nem volt szükség további vésésre! Mi a kőbánya a teológiánkban? Jóindulatú keresztény tantételeink nagy része arra bátorít bennünket, hogy elhiggyük azt, hogy Istennek kalapácsot és vésőt kell a kezébe vennie ahhoz, hogy folyamatosan, apránként kifaragja a karakterünket és jellemvonásainkat, hogy végül egy napon felkészítsen minket a mennyországra!
Elhittük azt, hogy Isten bármit felhasználna ennek érdekében, még a házastársadat, a főnöködet, a szomszédot vagy akár a szomszéd kutyáját is!
Ha a tökéletességünk és a megszentelődésünk azon múlna, hogy hány évet töltünk el valamilyen lelki pusztaságban, családi, pénzügyi vagy esetleg emberi válságban, amivel szembe kell néznünk,
akkor a megszentelődés ismét csak a cselekedet-központú törvényeskedésre és az emberi tapasztalatra korlátozódna, és imádkoznunk kellene, hogy még nyerjünk valamennyi időt! Meg kellene öregednünk mihamarabb, amint lehetséges, mert az különben egy egész életet igénybe vesz!
A kereszt befejezett műve a kőbánya! Ami azt illeti, nem a házasságod, vagy a munkád, vagy
bármilyen méretű válság! Krisztus befejezett művének fényében meggyőződésemmé vált, hogy totális időpocsékolás azokat a
tantételeket követni, amelyek elterelik a figyelmet a kereszt sikeréről. Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy késleltessük a keresztet követő dicsőséget, az, hogy alábecsüljük azt, ami ott történt,
amikor Jézus meghalt, így kiáltva: „Beteljesedett!” Ha ez nem történt meg Jézus halálában és feltámadásában, akkor máshol sem fog megtörténni! Isten üdvrendjében Jézus halálával meghalt az emberiség halála, egyszer s mindenkorra!
Az akkori vallási rendszer vezetői közül senki sem értette meg ezt a titkot; ha megértették volna, soha nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát! (1Kor 1:30; 2,8)
Bár a kereszten történteket nem lehet visszafordítani, de annak megértése eltakarva maradhat, hogy milyen mélységben voltunk benne mi az ő halálában és feltámadásában. Ez az „eltakarás” azonban csak a mi beleegyezésünkkel történhet meg! Pál azt mondja, hogy a „hitetlenek” elméje vakká lett
arra, hogy meglássa az evangélium világosságát, amely Isten dicsőségét jelenti az ember arcán, ahogy egy tükörben leplezetlenül látható! (2Kor 3:18; 4:4) A hitetlenség egyszerűen azt jelenti,
hogy az ember hazugságot hisz önmagáról, ahogyan Izrael is tette. (4Mózes 13:33)
Abban az időben egy olyan misszióban voltam, ahol a belső gyógyítás, az érzelmi sérülések visszakövetésére helyezve a hangsúlyt, a spirituális hadviselés és a szabadítás nagyon népszerű tanítások voltak. Kezdtem látni, hogy milyen sok kedvenc tantételünk és értelmezésünk összeütközik a kereszt sikerének egyszerű, de igen erőteljes és felszabadító üzenetével.
Isten zsenialitása szerint Jézus teste a kereszten az emberiség bűnösségének dokumentuma lett. Azzal, hogy kivette a bűnösséget az egyenletből, Isten lefegyverezte a vádlás minden fajtáját, és örökre érvénytelenítette az ördögnek az emberi élet zsarolására vonatkozó igényét! (Kol 2:14-15)
Sajnos, sok szószéken az a prédikációs divat, hogy a legyőzött ördögöt visszahozzák a bizniszbe, szinte mintha a fáraó nem lett volna jó alaposan legyőzve az Izrael szabadulásáról szóló prófétai képben! Izrael nem azért pusztult el a sivatagban, mert a fáraó kezéből csak egy kisebbrendű szabadítást éltek meg! „Mózes pedig így szólt a néphez: »Ne féljetek, álljatok meg, és lássátok az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik értetek; mert az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok.«” (2Móz 4,13) Izrael negyven évet vesztegetett el, a pusztában semlegesített életet élve, és az az egész nemzedék, két ember kivételével, azért halt meg, mert elhittek egy hazugságot magukról, és alábecsülték a megváltásukat! (Szám 13:33; Józs 2:11; Zsid 2:3) A természetfeletti bizonyítja Isten könyörületét, és nem a hit a bizonyíték. Izrael negyven éven keresztül hetente hétszer 24 órában csodáknak volt tanúja, mégis a hitetlenségük miatt haltak meg.
Az aznapi olvasmányom következő szakasza az 1Pét 2-ből volt, és most idézem a 2-5. v. „Mint
újszülöttek, [a feltámadásában újjászületettek! 1:3] sóvárogjatok a tiszta lelki tej után, hogy
általa felnövekedjetek az üdvösségre. Mert megízleltétek az Úr kedvességét. Jöjjetek hozzá, ahhoz
az Élő Kőhöz, amelyet az emberek elutasítottak, de Isten szemében kiválasztott és drága. És mint
élő kövek, épüljetek fel ti is lelki házzá.” (Haha! Két hónappal később ez az igevers volt az
esküvői meghívónkon!)
Jézus az Élő Kő, és mi olyanok vagyunk, mint ő! Már újszülöttként is osztozunk az ő tökéletességében. Nem kell vésni, csak ápolni! A tiszta evangélium hígítatlan tejéhez való ragaszkodásunk által nőjünk fel, amely hirdeti, hogy Jézus hogyan teljesítette be és tökéletesítette a
megváltásunkról szóló prófétai igét. Péter az előző fejezetben azt mondja, hogy újjászülettünk, amikor Jézus feltámadt a halálból!
Amit Isten prófétai módon mondott Krisztus szenvedéseiről és az azt követő dicsőségről, az az Ige élő és romolhatatlan magva. Ez az igazság felismerve, új életet ébreszt bennünk! (Kol 1:6) Isten terve szerint vele együtt meghaltunk és vele együtt feltámadtunk! (Hóseás 6:2; Ef 2:5) Vegyük észre, hogy Péter azt írja: „lelki házzá épültetek”. Péter nem azt mondja, hogy először véssük és formáljuk ki magunkat, hogy végül valami hasznos dologgá váljunk Isten számára! Az Ószövetség nyelvezete az volt, hogy „Tedd, hogy azzá válj!”, míg az Újszövetség nyelve az, hogy „Légy, mert azzá lettél!” Nem a teljességben növekszünk, hanem a teljességünk tudatosításában!
Érdekes megjegyezni, hogy „Szikla úr” (Petrosz) ír arról, hogy élő kövek vagyunk! Amikor megkérdezték tőle, hogy mit gondol Jézusról, az Emberfiáról, Simonnak ki lett nyilatkoztatva, hogy Jézus a Messiás, az élő Isten Fia. Jézus azonnal megértette Simonnal, hogy még őt, Jónás fiát is ugyanabból a sziklából faragták! (5Móz 32:18) „Nem törődtél a Sziklával, amely nemzett téged, és megfeledkeztél az Istenről, aki megszült téged.” (Ézs 51:1) „Hallgassatok rám, ti, akik szabadulásra törekedtek, ti, akik az Urat keresitek; nézzetek a Sziklára, amelyből ki lettetek faragva, és a kőfejtőre, amelyből ki lettetek ásva.” Ugyanerre a Sziklára építi Isten az ő eklézsiáját, és a hádész (tudatlanság) kapui nem győzhetnek az ő eklézsiájának jogalapjával szemben! Jézus azért jött, hogy az emberiséget újra megismertesse önmagával, mert elfelejtették, hogy milyen emberek is ők valójában! „Az elmélkedés folyamaiban emlékszik a lelkem arra, hogy ki vagyok.” (Zsolt 23:2-3)
Abban az időben szisztematikusan olvastam végig a Bibliát, naponta két fejezetet az Ó- és az Újszövetségből. Az egyik reggeli olvasmányom egy része az 1Királyok 6. fejezetéből állt. Az 1. vers által maga Isten erőteljesen megragadta a teljes figyelmemet! Lídia és én aznap pontosan 4 éve és 2 hónapja jártunk, amire szinte lesokkolva ébredtem rá, amikor ezt olvastam: „A negyedik évben, Ziv hónapjában, ami a második hónap, elkezdte építeni az Úr házát!”. (Én meg már éppen azon gondolkoztam, hogy talán nekem is úgy kellene élnem, mint Pálnak, és nem házasodni!)
Az elmém még mindig a Lídiáról szóló gondolatoktól pörgött, amikor hirtelen a 7. vers leugrott a lapról! „Amikor a ház épült, kőből volt, amelyet a kőbányában tökéletesen faragtak ki; úgyhogy sem kalapács, sem fejsze, sem semmilyen vasszerszám nem hallatszott a templomban, amíg épült.” Szinte ütést mért rám az a gondolat, hogy valami olyasmi történt a kővel a kőfejtőben, ami annyira precízen vágta, hogy nem volt szükség további vésésre! Mi a kőbánya a teológiánkban? Jóindulatú keresztény tantételeink nagy része arra bátorít bennünket, hogy elhiggyük azt, hogy Istennek kalapácsot és vésőt kell a kezébe vennie ahhoz, hogy folyamatosan, apránként kifaragja a karakterünket és jellemvonásainkat, hogy végül egy napon felkészítsen minket a mennyországra!
Elhittük azt, hogy Isten bármit felhasználna ennek érdekében, még a házastársadat, a főnöködet, a szomszédot vagy akár a szomszéd kutyáját is!
Ha a tökéletességünk és a megszentelődésünk azon múlna, hogy hány évet töltünk el valamilyen lelki pusztaságban, családi, pénzügyi vagy esetleg emberi válságban, amivel szembe kell néznünk, akkor a megszentelődés ismét csak a cselekedet-központú törvényeskedésre és az emberi tapasztalatra korlátozódna, és imádkoznunk kellene, hogy még nyerjünk valamennyi időt! Meg kellene öregednünk mihamarabb, amint lehetséges, mert az különben egy egész életet igénybe vesz!
A kereszt befejezett műve a kőbánya! Ami azt illeti, nem a házasságod, vagy a munkád, vagy bármilyen méretű válság! Krisztus befejezett művének fényében meggyőződésemmé vált, hogy totális időpocsékolás azokat a tantételeket követni, amelyek elterelik a figyelmet a kereszt sikeréről. Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy késleltessük a keresztet követő dicsőséget, az, hogy alábecsüljük azt, ami ott történt, amikor Jézus meghalt, így kiáltva: „Beteljesedett!” Ha ez nem történt meg Jézus halálában és feltámadásában, akkor máshol sem fog megtörténni! Isten üdvrendjében Jézus halálával meghalt az emberiség halála, egyszer s mindenkorra!
Az akkori vallási rendszer vezetői közül senki sem értette meg ezt a titkot; ha megértették volna, soha nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát! (1Kor 1:30; 2,8)
Bár a kereszten történteket nem lehet visszafordítani, de annak megértése eltakarva maradhat, hogy milyen mélységben voltunk benne mi az ő halálában és feltámadásában. Ez az „eltakarás” azonban csak a mi beleegyezésünkkel történhet meg! Pál azt mondja, hogy a „hitetlenek” elméje vakká lett
arra, hogy meglássa az evangélium világosságát, amely Isten dicsőségét jelenti az ember arcán, ahogy egy tükörben leplezetlenül látható! (2Kor 3:18; 4:4) A hitetlenség egyszerűen azt jelenti,
hogy az ember hazugságot hisz önmagáról, ahogyan Izrael is tette. (4Mózes 13:33)
Az elmém még mindig a Lídiáról szóló gondolatoktól pörgött, amikor hirtelen a 7. vers leugrott a lapról! „Amikor a ház épült, kőből volt, amelyet a kőbányában tökéletesen faragtak ki; úgyhogy sem kalapács, sem fejsze, sem semmilyen vasszerszám nem hallatszott a templomban, amíg épült.” Szinte ütést mért rám az a gondolat, hogy valami olyasmi történt a kővel a kőfejtőben, ami annyira precízen vágta, hogy nem volt szükség további vésésre! Mi a kőbánya a teológiánkban? Jóindulatú keresztény tantételeink nagy része arra bátorít bennünket, hogy elhiggyük azt, hogy Istennek kalapácsot és vésőt kell a kezébe vennie ahhoz, hogy folyamatosan, apránként kifaragja a karakterünket és jellemvonásainkat, hogy végül egy napon felkészítsen minket a mennyországra!
Elhittük azt, hogy Isten bármit felhasználna ennek érdekében, még a házastársadat, a főnöködet, a szomszédot vagy akár a szomszéd kutyáját is!
Ha a tökéletességünk és a megszentelődésünk azon múlna, hogy hány évet töltünk el valamilyen lelki pusztaságban, családi, pénzügyi vagy esetleg emberi válságban, amivel szembe kell néznünk, akkor a megszentelődés ismét csak a cselekedet-központú törvényeskedésre és az emberi tapasztalatra korlátozódna, és imádkoznunk kellene, hogy még nyerjünk valamennyi időt! Meg kellene öregednünk mihamarabb, amint lehetséges, mert az különben egy egész életet igénybe vesz!
A kereszt befejezett műve a kőbánya! Ami azt illeti, nem a házasságod, vagy a munkád, vagy bármilyen méretű válság! Krisztus befejezett művének fényében meggyőződésemmé vált, hogy totális időpocsékolás azokat a tantételeket követni, amelyek elterelik a figyelmet a kereszt sikeréről. Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy késleltessük a keresztet követő dicsőséget, az, hogy alábecsüljük azt, ami ott történt, amikor Jézus meghalt, így kiáltva: „Beteljesedett!” Ha ez nem történt meg Jézus halálában és feltámadásában, akkor máshol sem fog megtörténni! Isten üdvrendjében Jézus halálával meghalt az emberiség halála, egyszer s mindenkorra!
Az akkori vallási rendszer vezetői közül senki sem értette meg ezt a titkot; ha megértették volna, soha nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát! (1Kor 1:30; 2,8)
Bár a kereszten történteket nem lehet visszafordítani, de annak megértése eltakarva maradhat, hogy milyen mélységben voltunk benne mi az ő halálában és feltámadásában. Ez az „eltakarás” azonban csak a mi beleegyezésünkkel történhet meg! Pál azt mondja, hogy a „hitetlenek” elméje vakká lett
arra, hogy meglássa az evangélium világosságát, amely Isten dicsőségét jelenti az ember arcán, ahogy egy tükörben leplezetlenül látható! (2Kor 3:18; 4:4) A hitetlenség egyszerűen azt jelenti,
hogy az ember hazugságot hisz önmagáról, ahogyan Izrael is tette. (4Mózes 13:33)
a sas-sztori

A második emlékezetes találkozás a nászutunkon történt 1979 januárjában. Mpumalangában, Bourke's Luck területén Lydia és én találkoztunk egy természetvédelmi tisztviselővel, aki elmondta nekünk azt a figyelemre méltó történetet, hogy hogyan engedtek szabadon egy fekete sast, amely tíz évig a pretoriai állatkertben volt ketrecbe zárva.
Ez az eset körülbelül egy héttel a látogatásunk előtt történt.
Elmesélte, milyen izgatottak voltak, amikor a madár a faládájában végre megérkezett Pretoriából. Tudták, hogy ez volt az a nap, amikor a sas visszatérhetett a számára tervezett életbe és környezetbe. Soha többé nem kell egy napot sem ketrecben vesztegelnie.
Izgatottságuk hamarosan csalódottsággá változott, amikor a kalitka kinyitása után a madár csak ült ott üres szemekkel, és egyáltalán nem ismerte fel, hogy szabadon elrepülhet! Ez több órán át így ment. Tíz év ketreces élet csapdába ejtette ennek a szegény teremtménynek az elméjét egy láthatatlan ketrecben! Mit tudtak tenni, hogy a sas rájöjjön, hogy valóban szabad? Aztán néhány óra elteltével a sas hirtelen felnézett, mert a távolból egy másik sas hívása hallatszott! Az állatkerti sas azonnal repülni kezdett!
Nincs szükség repülési leckékre, amikor az igazságot felismerik! Ez a történet olyan világosságot és tartalmat ad annak a ténynek, hogy
Ez az eset körülbelül egy héttel a látogatásunk előtt történt.
Elmesélte, milyen izgatottak voltak, amikor a madár a faládájában végre megérkezett Pretoriából. Tudták, hogy ez volt az a nap, amikor a sas visszatérhetett a számára tervezett életbe és környezetbe. Soha többé nem kell egy napot sem ketrecben vesztegelnie.
Izgatottságuk hamarosan csalódottsággá változott, amikor a kalitka kinyitása után a madár csak ült ott üres szemekkel, és egyáltalán nem ismerte fel, hogy szabadon elrepülhet! Ez több órán át így ment. Tíz év ketreces élet csapdába ejtette ennek a szegény teremtménynek az elméjét egy láthatatlan ketrecben! Mit tudtak tenni, hogy a sas rájöjjön, hogy valóban szabad? Aztán néhány óra elteltével a sas hirtelen felnézett, mert a távolból egy másik sas hívása hallatszott! Az állatkerti sas azonnal repülni kezdett!
Nincs szükség repülési leckékre, amikor az igazságot felismerik! Ez a történet olyan világosságot és tartalmat ad annak a ténynek, hogy
Jézus nem azért jött a bolygóra, hogy feljavítsa a zsidó vagy bármely más vallás ketrecét egy új márka, a „keresztény vallás” indításával, hanem azért, hogy Isten hasonlatosságának és képmásának megtestesült hangja legyen emberi formában! Azért jött, hogy felfedje és megváltsa Isten képmását bennünk! Az Ő küldetése az volt, hogy tükrözze nekünk az isteni szándék mintáját, nem példaként számunkra, hanem mint aki egy közülünk! (Kol 1:15; 2:9-10)
Jakab, Jézus öccse azt mondja: elfelejtettük, hogy milyen emberek vagyunk. Isten hite szerint az emberiség már a világ teremtése előtt, öröktől fogva Krisztushoz kapcsolódott. Jézus meghalta az emberiség halálát, és amikor a kő elgördült, vele együtt feltámadtunk! Minden emberi élet teljes mértékben őbenne van képviselve! „Két nap múlva megelevenít, a harmadik napon pedig feltámaszt
minket!” (Hóseás 6:2; Lásd még Ef 1:4 és 2:5-6) „Amikor még halottak voltunk bűneinkben, vele együtt életre keltett minket, és vele együtt feltámasztott minket!” Ha az evangélium nem a szabad sas hangja, akkor az nem evangélium.
minket!” (Hóseás 6:2; Lásd még Ef 1:4 és 2:5-6) „Amikor még halottak voltunk bűneinkben, vele együtt életre keltett minket, és vele együtt feltámasztott minket!” Ha az evangélium nem a szabad sas hangja, akkor az nem evangélium.
mindenki krisztusban van

A harmadik élénk emlék, amely ezt az üzenetet belém formálta, néhány évvel később történt. 1983-ban felkértek, hogy egy gyülekezet lelkipásztora legyek White Riverben, Mpumalangában. Addig a Kruger Nemzeti Park határán fekvő Kangwane iskoláiban prédikáltam. Hetente csak egyszer vagy talán kétszer beszéltem ugyanahhoz a közönséghez. De most, lelkipásztorként aggasztott a kilátás, hogy szinte naponta ugyanahhoz az embercsoporthoz kell majd szólnom. Egy reggel kifejezetten erről imádkoztam, amikor Isten emlékeztetett az öt kenyér és két hal csodájára. Felismertem, hogy Jézus éppen ugyanazt az öt kenyeret és két halat szaporította tovább! Nem fogyott el egy ponton, és nem kellett aztán még néhány halat vagy egy másik kenyeret kérnie! A kettes és az ötös szám valahogy arra késztetett, hogy olvassam el a 2Kor 5-t. A szemem a 16. versre terelődött. Addigra már sokszor végigolvastam a Bibliát, de ezt az íráshelyet még soha nem vettem észre! „Mostantól fogva tehát nem ismerek többé senkit emberi szempontból!”
Emlékszem, hogy újra és újra elolvastam, és csak sírtam a kinyilatkoztatástól, amely elárasztotta egész lényemet!
Hogy hagyhattuk ezt ki ilyen sokáig! - kiáltottam.
Aztán elolvastam Pál előző kijelentését a 14. versben: „Mert Krisztus szeretete kényszerít minket, mert meg vagyunk győződve arról, hogy egy meghalt mindenkiért, ezért mindenki meghalt!” Továbbá a 15. verset: „Ha pedig mindenki részesült az ő halálában, akkor ugyanúgy részesültek a feltámadásában is.” Az ő szeretetének ez a leleplezése újraértelmezi az emberi életet! Bármilyen vonatkoztatási pontunk lehetett önmagunkra a Krisztussal való kapcsolatunkon kívül, az többé már nem mérvadó!
Hirtelen a 17. vers új értelmet nyert! Már régóta kedvenc igeszakaszom volt ez, és az egyetlen, amit aláhúztam a fejezetben. Pál soha nem írta, hogy „ha” valaki Krisztusban van, az új teremtmény! Ehelyett azzal kezdte a mondatot, hogy „Ezért”! Ha felfedezzük, hogy mit jelent az „Ezért”, akkor a „Ha” feltételből dicsőséges következtetéssé változik! Kérdőjelből felkiáltójellé! A jó hír nem is lehet jobb ennél!
A szolgálatunk azonnal átalakult, az emberek úgy kezdtek reagálni az evangéliumra, ahogyan még soha nem láttuk!
Ezért most egyesek arra figyelmeztetnek engem, hogy túl sokakat vonok be a jó hírbe, de már késő!
Ha az evangélium, amit hirdetünk, nem azzal kezdődik, hogy a bolygón minden ember egyformán értékes és Krisztusba van belefoglalva, nos, akkor a mi jó hírünk egyszerűen nem elég jó!
A veszély soha nem az volt, hogy eltúlozzuk az evangéliumot, hanem mindig az, hogy alábecsüljük azt! Valami történt az emberiséggel Krisztusban, ami messze felülmúlja azt, ami Ádámban történt az emberiséggel!
És mindez a mi beleegyezésünk nélkül történt!
Amikor még halottak voltunk bűneinkben és vétkeinkben, Isten Krisztussal együtt életre keltett minket, és Krisztussal együtt feltámasztott, és újra Krisztus mellé ültetett le bennünket (a bukott emberiséget)! Semmi sem emelhetne fel minket ennél jobban. (Ef 2:5,6; Kol 3:1-3)
Az igazság már jóval azelőtt igaz volt, hogy Isten kivételével bárki elhitte! Nem lenne semmi, amit érdemes lenne elhinnünk, ha valami nem lenne eleve igaz! A hit nem tesz igazzá egy matematikai egyenletet! Az igazság felfedezése teszi azt biztosan igazzá a számodra!
Ezért hirdetjük sürgetően és szenvedélyesen az evangéliumot!
Sokan bekötött szemmel élnek, és a „Csináld magad!”- fa ítéletét szenvedik el, miközben Jézus már véget vetett ennek az ítéletnek! „Amikor felemelkedek a kereszten, magamhoz vonzok minden ítéletet!” Íme, Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét!
Mindig azt mondom, hogy az igaz tanítás legjobb próbája az, ha megnézzük, hogy annak gyümölcse hogyan teljesíti be az egész törvényt! Tudtuk, hogy mennyire lehetetlen szeretni az Urat, a mi Istenünket teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, nem is beszélve arról, hogy úgy szeressük felebarátunkat, mint magunkat! A bűntudat és a kötelességtudat által vezérelt akaraterő törvénye erre soha nem volt képes!
Ez az evangélium úgy lobbantja lángra a romantikát Teremtőnkkel, mint semmi más! És ezzel egyenrangú szinten, alárendeltség nélkül, szenvedélyesen lelkesedünk az emberekért!
Nincs ennél szebb evangélium!
Isten a legdrámaibb módon győzi meg Pétert, hogy ne nevezzen többé senkit sem szentségtelennek vagy tisztátalannak! Az ApCsel 10:10-16.28-ban Péter éhes, és készen áll egy újabb házi kosztra. Ekkor azonban sokkot kapott az étvágyától! Amit lát, az az ő kényes kóser elméjének akár egy horrorfilm is lehetne! Haha! Minden tisztátalan madarat, hüllőt és állatot tisztának nyilvánít Isten! Ez nem azután történik, hogy megölték, megtisztították és apró tömbökre vágták őket; majd gyógynövényekkel és fűszerekkel beborították, és lassan pörköltet főztek belőlük. Nem! Még mindig a bőrükben, pikkelyeikben, szemölcsükben és tollaikban parádéznak! Kívülről látszólag semmi sem változott, de hamarosan Péter étlapjára kerülnek!
Isten Báránya elvette a világ bűnét! Itt az ideje, hogy a nagy öröm jó hírét bátor tisztasággal hirdessük!
Az emberiség Isten tulajdona, mind a tervezés, mind a megváltás által! „A föld teljesen az Úré, a világ és a rajta lakók!” (Zsoltár 24:1)
Olyan fontos elmerengeni mindennek a Genezisén: honnan indultunk? „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” Milyen csodálatos gondolat belegondolni, hogy Elohim már akkor ismert minket, amikor még az anyánk méhében megformáltak bennünket. Rövid történelmünk ezen a bolygón nem mutatta be nekünk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket! Mi vagyunk az ő szeretetálmuk. Milyen könnyűvé válik ekkor megérteni az evangéliumot, és azt, hogy miért fizetett Atyánk egy alku tárgyát nem képező árat azért, hogy megváltsa az övéit. Megvette az egész mezőt, mert csak ő tudta, hogy milyen kincset rejt. (Jer 1:5; 2Kor 4:7 és Mt 13:44 szerint.)
Emlékszem, hogy újra és újra elolvastam, és csak sírtam a kinyilatkoztatástól, amely elárasztotta egész lényemet!
Hogy hagyhattuk ezt ki ilyen sokáig! - kiáltottam.
Aztán elolvastam Pál előző kijelentését a 14. versben: „Mert Krisztus szeretete kényszerít minket, mert meg vagyunk győződve arról, hogy egy meghalt mindenkiért, ezért mindenki meghalt!” Továbbá a 15. verset: „Ha pedig mindenki részesült az ő halálában, akkor ugyanúgy részesültek a feltámadásában is.” Az ő szeretetének ez a leleplezése újraértelmezi az emberi életet! Bármilyen vonatkoztatási pontunk lehetett önmagunkra a Krisztussal való kapcsolatunkon kívül, az többé már nem mérvadó!
Hirtelen a 17. vers új értelmet nyert! Már régóta kedvenc igeszakaszom volt ez, és az egyetlen, amit aláhúztam a fejezetben. Pál soha nem írta, hogy „ha” valaki Krisztusban van, az új teremtmény! Ehelyett azzal kezdte a mondatot, hogy „Ezért”! Ha felfedezzük, hogy mit jelent az „Ezért”, akkor a „Ha” feltételből dicsőséges következtetéssé változik! Kérdőjelből felkiáltójellé! A jó hír nem is lehet jobb ennél!
A szolgálatunk azonnal átalakult, az emberek úgy kezdtek reagálni az evangéliumra, ahogyan még soha nem láttuk!
Ezért most egyesek arra figyelmeztetnek engem, hogy túl sokakat vonok be a jó hírbe, de már késő!
Ha az evangélium, amit hirdetünk, nem azzal kezdődik, hogy a bolygón minden ember egyformán értékes és Krisztusba van belefoglalva, nos, akkor a mi jó hírünk egyszerűen nem elég jó!
A veszély soha nem az volt, hogy eltúlozzuk az evangéliumot, hanem mindig az, hogy alábecsüljük azt! Valami történt az emberiséggel Krisztusban, ami messze felülmúlja azt, ami Ádámban történt az emberiséggel!
És mindez a mi beleegyezésünk nélkül történt!
Amikor még halottak voltunk bűneinkben és vétkeinkben, Isten Krisztussal együtt életre keltett minket, és Krisztussal együtt feltámasztott, és újra Krisztus mellé ültetett le bennünket (a bukott emberiséget)! Semmi sem emelhetne fel minket ennél jobban. (Ef 2:5,6; Kol 3:1-3)
Az igazság már jóval azelőtt igaz volt, hogy Isten kivételével bárki elhitte! Nem lenne semmi, amit érdemes lenne elhinnünk, ha valami nem lenne eleve igaz! A hit nem tesz igazzá egy matematikai egyenletet! Az igazság felfedezése teszi azt biztosan igazzá a számodra!
Ezért hirdetjük sürgetően és szenvedélyesen az evangéliumot!
Sokan bekötött szemmel élnek, és a „Csináld magad!”- fa ítéletét szenvedik el, miközben Jézus már véget vetett ennek az ítéletnek! „Amikor felemelkedek a kereszten, magamhoz vonzok minden ítéletet!” Íme, Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét!
Mindig azt mondom, hogy az igaz tanítás legjobb próbája az, ha megnézzük, hogy annak gyümölcse hogyan teljesíti be az egész törvényt! Tudtuk, hogy mennyire lehetetlen szeretni az Urat, a mi Istenünket teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, nem is beszélve arról, hogy úgy szeressük felebarátunkat, mint magunkat! A bűntudat és a kötelességtudat által vezérelt akaraterő törvénye erre soha nem volt képes!
Ez az evangélium úgy lobbantja lángra a romantikát Teremtőnkkel, mint semmi más! És ezzel egyenrangú szinten, alárendeltség nélkül, szenvedélyesen lelkesedünk az emberekért!
Nincs ennél szebb evangélium!
Isten a legdrámaibb módon győzi meg Pétert, hogy ne nevezzen többé senkit sem szentségtelennek vagy tisztátalannak! Az ApCsel 10:10-16.28-ban Péter éhes, és készen áll egy újabb házi kosztra. Ekkor azonban sokkot kapott az étvágyától! Amit lát, az az ő kényes kóser elméjének akár egy horrorfilm is lehetne! Haha! Minden tisztátalan madarat, hüllőt és állatot tisztának nyilvánít Isten! Ez nem azután történik, hogy megölték, megtisztították és apró tömbökre vágták őket; majd gyógynövényekkel és fűszerekkel beborították, és lassan pörköltet főztek belőlük. Nem! Még mindig a bőrükben, pikkelyeikben, szemölcsükben és tollaikban parádéznak! Kívülről látszólag semmi sem változott, de hamarosan Péter étlapjára kerülnek!
Isten Báránya elvette a világ bűnét! Itt az ideje, hogy a nagy öröm jó hírét bátor tisztasággal hirdessük!
Az emberiség Isten tulajdona, mind a tervezés, mind a megváltás által! „A föld teljesen az Úré, a világ és a rajta lakók!” (Zsoltár 24:1)
Olyan fontos elmerengeni mindennek a Genezisén: honnan indultunk? „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” Milyen csodálatos gondolat belegondolni, hogy Elohim már akkor ismert minket, amikor még az anyánk méhében megformáltak bennünket. Rövid történelmünk ezen a bolygón nem mutatta be nekünk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket! Mi vagyunk az ő szeretetálmuk. Milyen könnyűvé válik ekkor megérteni az evangéliumot, és azt, hogy miért fizetett Atyánk egy alku tárgyát nem képező árat azért, hogy megváltsa az övéit. Megvette az egész mezőt, mert csak ő tudta, hogy milyen kincset rejt. (Jer 1:5; 2Kor 4:7 és Mt 13:44 szerint.)
isten belépett a nyugalmába

Negyedszer, a Tükörüzenet a következő néhány évben a szolgálatunk fókuszának nagyon fontos összetevőjévé vált. Ráébredtem arra, hogy Jakab, Jézus öccse is csak emberi szemszögből ismerte egykor testvérét. „Mert még az ő testvérei sem hittek benne!” (János 7:5) De a feltámadás után Jézus konkrétan Jakabnak is megjelenik. (1Kor 15:7)
Jakab e találkozás óriási hatására felfedezte és meg is írta, hogy Isten az igazság Igéje által szült minket, és ezt az Igét hallani olyan, mintha tükörben látnád a születésed képét! Jakab megértette, hogy ami a mózesi törvényben el volt takarva előlünk, az most a tökéletes szabadság törvényében meg lett váltva bennünk! Többé már nem kell vásárlás nélkül nézegetnünk a kirakatba rakott árukat. Míg az Ószövetség az ígéretek kirakatát jelentette, addig az Újszövetség az emberiség megváltott hasonlatosságát és ártatlanságát leplezi le, mintegy tükör által. Aki mélyen belenéz a tökéletes szabadságunk törvényébe, az felfedezi megváltott identitásának szabadságát!
Jakab megmutatja, hogy az ellentmondás hogyan próbálja hitetlenségbe burkolni az ember elméjét, és „érvényes” ürügyet adni az embernek arra, hogy kijöjjön a Tükör szavának hatása alól, és így azonnal elfelejtse, hogy milyen ember az illető.
Jakab 1:23 Aki hallja az igét, az meglátja születésének képét, mintegy tükör által! A különbség a puszta néző és a résztvevő között az, hogy mindkettő ugyanazt a hangot hallja, és annak üzenetében saját genezisének ott tükröződő arcát érzékeli.
Jakab 1:24 Felismerik, hogy önmagukat nézik, de az egyik számára ez túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen; ez a személy eltávozik [vissza ahhoz, ahogy régen látta önmagát], és azonnal elfelejti, hogy milyen ember; soha többé nem gondol arra, akit ott látott a tükörben.
Jakab 1:25 A másikat megigézi (1) az, amit lát; megragadja (2) a szabadság törvényének hatása, amely megszabadítja az embert a régi, írott törvénykönyvhöz való kötöttségtől, amely az embert saját erőfeszítéseire és akaraterejére korlátozta. Semmilyen figyelemelterelés vagy ellentmondás sem tudja elhomályosítani azt a hatást, amit a tükörben meglátott tökéletes szabadság (3) törvénye [hit törvénye] gyakorolt rájuk. Az most felszabadítja az embert, hogy belevágjon az [eredetileg tervezett] élet megélésének aktusába. Új, spontán (3) életmódot találnak. A gyakorlati megélés költőiségét. (A tökéletes szabadság törvénye Isten képmása és hasonlatossága. Ez Krisztusban feltárult - most meg lett váltva emberi alakban - mintegy tükör által. Nézz elég mélyen a hitnek eme törvényébe, hogy ott a maga tökéletességében olyan arcképet láss, amely annyira hasonlít az eredetihez, hogy világosan láthatóvá válik elméd szellemében és minden ember arcán, akit megpillantasz. A szót a következőkkel fordítottam: parakupto (1), megbabonázva a para, a közeli közelséget jelző prepozícióból, amelyből ered, azt a pontot jelöli, ahonnan egy cselekvés ered, bensőséges kapcsolatot, és kupto, lehajolni, lehajolni, hogy közelről szemügyre vegyék; parameno
(2), a hatása alatt megigézve maradni; meno, továbbra is jelen lenni. A gyakran szabadságnak fordított szó, eleutheria (3), azt jelenti: kötelezettség nélkül; spontán)
Egy nap abban a szerencsében volt részem, hogy egy híres fotóst egy festői hajókirándulásra vittem szülővárosunk, a dél-afrikai Hermanus öblében. A fényképezőgép objektívjeinek és felszerelésének méretéből láttam, hogy nem egy átlagos turista.
Elmagyarázta nekem, hogy évente mindössze két fényképet kell eladnia, hogy fedezze a költségvetését! Enyhén szólva lenyűgözött, és kiváltságosnak érezve magam örömömre szolgált, hogy láthattam a művészt munka közben. Gördülékeny ügyességgel cserélgette az objektíveket és a filmet, majd folytatta a munkáját.
Miután körülbelül két órát töltöttünk a csodálatos déli bálnákkal, már úton voltunk vissza a kikötőbe, amikor szemtanúi voltunk egy néhány száz fős, fokföldi kormoránokból álló rajnak.
A következő pillanatban mindannyian felszálltak repülni. Szárnyaik ritmusa és összhangja olyan volt, mint egy balett, amely visszatükröződött a vízen.
Fotós barátunk boldogan kattogtatta gépét, amikor hirtelen felkiáltott: „Megvan! Megvan!”
Elképesztő volt látni az örömöt a férfi arcán. Tudta, hogy olyan pillanatot örökített meg, amely többet ér, mint a hajó összes felszerelése. Azonnal nekilátott, hogy elpakolja drága felszerelését, és gondosan becsukta a vízhatlan zsákokat. Aztán néztem, ahogy megnyugodva, örömtől ragyogva hátradől.
Nem tudtam nem elgondolkodni azon, hogy milyen lehetett a legnagyszerűbb pillanat, amikor a láthatatlan Teremtő a világegyetem történetében először láthatta a képmását és hasonlatosságát törékeny, kézzelfogható emberi formában. És Isten látta mindazt, amit alkotott, és azt mondta: „Íme, nagyon jó”. És Isten belépett a nyugalmába.
A szombat a tökéletesség ünneplése volt, nem pedig egy vallási szertartás betartása céljából tartott szünet a zsúfolt és kimerítő napirendből. Isten nem azért pihent, mert kimerült volt, hanem mert megelégedett. (1Móz 1:31; Szof 3:17)
Elmerültem a fényképezés gondolatában. A fény, a forma, a szín és a mozgás varázslatos pillanatai, amelyeket filmre vagy memóriába rögzítenek, hogy aztán milliós példányszámú, csillogó magazinokban reprodukálhassák vagy művészeti galériákban bekeretezhessék őket. Ezeket a kiállításokat minden kultúrában és nyelven értékelnék még számtalan éven át. Elképzeltem, hogyan dokumentálja a művész ezeket a drágaköveket úgy, hogy semmilyen kórokozó se rontsa le az eredeti részleteket, függetlenül attól, hogy mi történik a nyomatokkal, akár bekeretezik, elfelejtik vagy megsemmisítik őket – mint ahogy őrizzük a ritka szépségű képekről mesélő szavakat is, hogy bármikor, bármilyen nyelven vagy gondolatban megismételhetők legyenek.
Fordította Cseh Péter Mihály 2022. januárban.
Jakab e találkozás óriási hatására felfedezte és meg is írta, hogy Isten az igazság Igéje által szült minket, és ezt az Igét hallani olyan, mintha tükörben látnád a születésed képét! Jakab megértette, hogy ami a mózesi törvényben el volt takarva előlünk, az most a tökéletes szabadság törvényében meg lett váltva bennünk! Többé már nem kell vásárlás nélkül nézegetnünk a kirakatba rakott árukat. Míg az Ószövetség az ígéretek kirakatát jelentette, addig az Újszövetség az emberiség megváltott hasonlatosságát és ártatlanságát leplezi le, mintegy tükör által. Aki mélyen belenéz a tökéletes szabadságunk törvényébe, az felfedezi megváltott identitásának szabadságát!
Jakab megmutatja, hogy az ellentmondás hogyan próbálja hitetlenségbe burkolni az ember elméjét, és „érvényes” ürügyet adni az embernek arra, hogy kijöjjön a Tükör szavának hatása alól, és így azonnal elfelejtse, hogy milyen ember az illető.
Jakab 1:23 Aki hallja az igét, az meglátja születésének képét, mintegy tükör által! A különbség a puszta néző és a résztvevő között az, hogy mindkettő ugyanazt a hangot hallja, és annak üzenetében saját genezisének ott tükröződő arcát érzékeli.
Jakab 1:24 Felismerik, hogy önmagukat nézik, de az egyik számára ez túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen; ez a személy eltávozik [vissza ahhoz, ahogy régen látta önmagát], és azonnal elfelejti, hogy milyen ember; soha többé nem gondol arra, akit ott látott a tükörben.
Jakab 1:25 A másikat megigézi (1) az, amit lát; megragadja (2) a szabadság törvényének hatása, amely megszabadítja az embert a régi, írott törvénykönyvhöz való kötöttségtől, amely az embert saját erőfeszítéseire és akaraterejére korlátozta. Semmilyen figyelemelterelés vagy ellentmondás sem tudja elhomályosítani azt a hatást, amit a tükörben meglátott tökéletes szabadság (3) törvénye [hit törvénye] gyakorolt rájuk. Az most felszabadítja az embert, hogy belevágjon az [eredetileg tervezett] élet megélésének aktusába. Új, spontán (3) életmódot találnak. A gyakorlati megélés költőiségét. (A tökéletes szabadság törvénye Isten képmása és hasonlatossága. Ez Krisztusban feltárult - most meg lett váltva emberi alakban - mintegy tükör által. Nézz elég mélyen a hitnek eme törvényébe, hogy ott a maga tökéletességében olyan arcképet láss, amely annyira hasonlít az eredetihez, hogy világosan láthatóvá válik elméd szellemében és minden ember arcán, akit megpillantasz. A szót a következőkkel fordítottam: parakupto (1), megbabonázva a para, a közeli közelséget jelző prepozícióból, amelyből ered, azt a pontot jelöli, ahonnan egy cselekvés ered, bensőséges kapcsolatot, és kupto, lehajolni, lehajolni, hogy közelről szemügyre vegyék; parameno
(2), a hatása alatt megigézve maradni; meno, továbbra is jelen lenni. A gyakran szabadságnak fordított szó, eleutheria (3), azt jelenti: kötelezettség nélkül; spontán)
Egy nap abban a szerencsében volt részem, hogy egy híres fotóst egy festői hajókirándulásra vittem szülővárosunk, a dél-afrikai Hermanus öblében. A fényképezőgép objektívjeinek és felszerelésének méretéből láttam, hogy nem egy átlagos turista.
Elmagyarázta nekem, hogy évente mindössze két fényképet kell eladnia, hogy fedezze a költségvetését! Enyhén szólva lenyűgözött, és kiváltságosnak érezve magam örömömre szolgált, hogy láthattam a művészt munka közben. Gördülékeny ügyességgel cserélgette az objektíveket és a filmet, majd folytatta a munkáját.
Miután körülbelül két órát töltöttünk a csodálatos déli bálnákkal, már úton voltunk vissza a kikötőbe, amikor szemtanúi voltunk egy néhány száz fős, fokföldi kormoránokból álló rajnak.
A következő pillanatban mindannyian felszálltak repülni. Szárnyaik ritmusa és összhangja olyan volt, mint egy balett, amely visszatükröződött a vízen.
Fotós barátunk boldogan kattogtatta gépét, amikor hirtelen felkiáltott: „Megvan! Megvan!”
Elképesztő volt látni az örömöt a férfi arcán. Tudta, hogy olyan pillanatot örökített meg, amely többet ér, mint a hajó összes felszerelése. Azonnal nekilátott, hogy elpakolja drága felszerelését, és gondosan becsukta a vízhatlan zsákokat. Aztán néztem, ahogy megnyugodva, örömtől ragyogva hátradől.
Nem tudtam nem elgondolkodni azon, hogy milyen lehetett a legnagyszerűbb pillanat, amikor a láthatatlan Teremtő a világegyetem történetében először láthatta a képmását és hasonlatosságát törékeny, kézzelfogható emberi formában. És Isten látta mindazt, amit alkotott, és azt mondta: „Íme, nagyon jó”. És Isten belépett a nyugalmába.
A szombat a tökéletesség ünneplése volt, nem pedig egy vallási szertartás betartása céljából tartott szünet a zsúfolt és kimerítő napirendből. Isten nem azért pihent, mert kimerült volt, hanem mert megelégedett. (1Móz 1:31; Szof 3:17)
Elmerültem a fényképezés gondolatában. A fény, a forma, a szín és a mozgás varázslatos pillanatai, amelyeket filmre vagy memóriába rögzítenek, hogy aztán milliós példányszámú, csillogó magazinokban reprodukálhassák vagy művészeti galériákban bekeretezhessék őket. Ezeket a kiállításokat minden kultúrában és nyelven értékelnék még számtalan éven át. Elképzeltem, hogyan dokumentálja a művész ezeket a drágaköveket úgy, hogy semmilyen kórokozó se rontsa le az eredeti részleteket, függetlenül attól, hogy mi történik a nyomatokkal, akár bekeretezik, elfelejtik vagy megsemmisítik őket – mint ahogy őrizzük a ritka szépségű képekről mesélő szavakat is, hogy bármikor, bármilyen nyelven vagy gondolatban megismételhetők legyenek.
Fordította Cseh Péter Mihály 2022. januárban.