1 korintus 10

10:1 Most emlékezzetek, hogyan szabadult meg Izrael népe a rabszolgaságból! Isten jelenlétének, védelmének és gondviselésének felhője mindenkit egyformán magába foglalt. Ők mind csodásan át lettek vezetve a Vörös-tengeren száraz lábbal és tanúi voltak, hogy az elnyomóik teljesen megsemmisültek.
(„Ezeket az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok újra.” [Kiv 14:13] A fáraó nem vádolható a negyvenéves sivatagi kitérőért.)

10:2 A felhő és a tenger a bemerítkezés előképe, amibe azért mentek be, hogy Mózes vezetésével azonosuljanak.
(Mindez prófétai képe volt annak, hogy Krisztus a halálában és feltámadásában kivezet minket a megkötözöttségből és a rabszolgaságból.)

10:3 Mindnyájan ugyanabból a csodálatos ételből részesültek nap mint nap.

10:4 Ők mind ugyanazt a természetfeletti vizet itták a Sziklából, mely összes útjukra elkísérte őket. A Szikla a Messiás volt.
(A tapasztalatuk át volt itatva a szellemi dimenzióval és a csodákkal, mégis hitetlenségük miatt haltak meg. A természetfeletti nem a hit bizonyítéka. A hitetlenségük abban a hazugságban gyökerezett, amit magukról elhittek. [Szám 13:33] Azonban Krisztus ott volt még a hitetlenségükben is, mint Szikla kísérve őket.)

10:5 A nagy többség teljesen csalódott Istenben, és meghalt a pusztában.
(Izrael sosem lépett be az örökségébe. Nem a sivatag volt az ő sorsuk. A Zsidókhoz írt levél 4:1 így figyelmeztet: „Micsoda ostoba dolog lenne számunkra, ha nekünk hasonló módon el kellene buknunk a megváltásunk minden következményébe való belépés során!” És a Zsidóknak írt levél 4:6 „A hitetlenség miatt buktak el. Leértékelték a szabadulásukat és egy hazugságot hittek el önmagukról.” És a Zsidóknak írt levél 2:3  „Senki sem engedheti meg magának, hogy alábecsülve ezt az utolsó üzenetet, istenkáromlóan viszonyuljon egy ilyen csodálatos nagyságú megváltáshoz. Nincs más módja a megmenekülésnek. A Krisztusban megfogalmazott üdvösség az az üzenet, amelyről Isten kezdettől fogva beszélt, és amit újra és újra megerősítettek azok, akik hallgatták őt. Nem engedhetjük meg magunknak azt a késlekedést, hogy az ígéretre még egyszer jövőbeli eseményként tekintsünk.)

10:6 Világosan az emlékezetünkbe van vésve, hogy ne kövessük a példájukat. Isten irgalmas gondoskodásának ünneplése helyett gonosz étvágyra gerjedtek.

10:7 A bálványimádásuk még jobban becsapta őket. Önmaguk eltorzított mintaképével teltek el.
(Mindez azzal kezdődött, hogy elhittek egy hazugságot önmagukról. [Szám 13:33] Ez ugyanaz a bűn volt, ami Évát becsapta a Paradicsomban.)

10:8 Teljesen szétszórttá és elkényelmesedetté váltak a szexuális bűnökben, ami közülük ezrek sokaságát gyilkolta meg.
(Ez milyen ostoba zsákutca ahhoz képest, hogy átölelve birtokolhatjuk az ígéretet: Jézus megváltotta az életünkre tervezett képet.)

10:9 Emlékezzetek arra, hogy Izrael hogyan beszélt Isten és Mózes ellen, becsapva saját hitetlensége által, kétségek közt vizsgálgatva a Messiást, aki Isten ígérete!
(Istent vádolták amiatt, amit ők vontak saját magukra. [Lásd Szám 13:33; 21:5-6.8] Habár Isten irgalmasan gondoskodott róluk, ők beteljesületlenül beleragadtak  saját nyomorúságos hitetlenségükbe. A morgolódás helyzetbe hozza az ellenséget, hogy becsapjon benneteket. Isten irgalma bűneik ellenére győzedelmeskedett, és itt is meglátjuk a ránk rótt ítéletnek egy másik drámai prófétai előképét, eltörölve a bűnbak, Jézus által. [Jn 3:14-15; Gal 3:13; Lásd a Tükör fordítás jegyzeteit a 2Kor 5:21-nél.] „Amikor felemelnek a kereszten, magamhoz vonom az egész emberiséget és az ítélet mindenféle formáját.”)

10:10 A morgolódás gyilkos dolog.

10:11 Most tehát ezek a prófétai előképek a mi figyelmeztetésünkre íródtak, hogy rámutassanak arra a tényre, amiről mi most az evangéliumban tanúskodunk. Mindannak teljességével szembesülünk, ami meg lett ígérve.

10:12 Ha úgy tartjátok, hogy nektek mindez már a birtokotokban van, tegyétek biztossá azt, hogy erősen álltok az igazi identitásotokban, amikor a kísértés tombol! Micsoda ostobaság lenne számunkra ugyanabba a hitetlenségbe esni, ami megölte Izraelt!
(Ők elhittek magukról egy hazugságot. [Szám 13:33])

10:13 A ti helyzetetek nem különleges. Minden ember szembesül az életében ellenállással. Itt van a jó hír: Isten hisz a szabadságotokban. Ő lehetővé tette számotokra a győzelmet minden helyzetben, amivel valaha találkozni fogtok.

10:14 Drága szeretett barátaim1! Meneküljetek az ő bennetek lévő képéhez és hasonlatosságához, amiben már az eltorzult kép elveszíti a vonzerejét.
(Az agapetos1 szó fordítása drága szeretett barátaim. Megismerni Isten agapé szeretetét egyet jelent igazi identitásunk megismerésével. Az agapao szó az agoo szóból ered, ami azt jelenti, hogy pásztorként vezeti a juhait, és a pao, nyugodni, mint a 23. zsoltárban: „Csöndes vizekhez vezet engem, ahol lelkem megnyugszik. Az elmélkedés folyamaiban a lelkem emlékszik arra, hogy ki vagyok. Most már szembe tudok nézni a halál árnyékának völgyével, és nem félek a gonosztól.”)

10:15 A józan eszetekre hagyatkozok. Ne becsüljétek le, amit mondok nektek!

10:16 Amikor megosztjuk egymással az ételt, akkor a Krisztusban való közösségünket nyilvánítjuk ki. Minden alkalommal, amikor ugyanabból a kehelyből iszunk, a kegyelem szövetségének a nyelvét közvetítjük, ami a közösségünkről mindent elmond. A bor, amit megiszunk, a Krisztusban való részesülésünket képviseli. A kenyér, amit megtörünk, a megtestesülésben való részesülésünket ünnepli. A prófétai ígéret testté lett az ő személyében. Egybekapcsolódva kijelentjük, hogy az ő halálában és feltámadásában való belefoglaltságunk kinyilatkoztatásával immár Krisztus látható teste mi vagyunk.
(Tudjátok, hogy az atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódból megváltást nyertetek, nem pusztulásra ítélt dolgok, mint például ezüst vagy arany által, hanem Krisztusnak, mint hibátlan és szeplőtlen báránynak drága vére által. [1Pét 1:18-19] Ő váltotta meg eredeti értékünket és kristálytiszta ártatlanságunkat.)

10:17 Az egyetlen kenyér, amiből mindnyájan részesülünk, azt a tényt jelképezi, hogy habár sokan vagyunk, de csak egyetlen Krisztus van. Azzal, hogy együtt eszünk ebből az egy kenyérből, kinyilvánítjuk, hogy mi mindannyian egy test vagyunk Krisztusban, és hogy ő mindegyikünkben megtestesült.
(A mi „sokaságunk” „egységgé” változik. Krisztus nem válik széttöredezetté bennünk. Inkább mi leszünk őbenne egyek. - Message fordítás)

10:18 A prófétai előkép összefüggésében tekintsünk Izrael áldozati rendszerére. Azok, akik megették a feláldozott állatokat, ugyanannál az oltárnál egymás társaivá lettek.

10:19 Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy a bálványnak bemutatott áldozatban valami mágikus erő lenne. A bálványnak felajánlott hús pont olyan, mint bármi más sült hús.

10:20 A különbség Izrael és a pogány nemzetek között a prófétai előkép típusában van, amelyre Izrael áldozata mutat rá. A démonoknak felajánlott áldozatok nem mutatnak rá semmire és semmilyen hasznot sem hoznak nektek. Úgy értem, miért kapcsolódnátok bele bármibe is, ami kisebbre korlátoz benneteket annál, mint akik vagytok.
(A zsidó áldozati rendszernek csak abban van az egyetlen jelentősége, hogy rámutatott a Messiásra. Mind az ígéret, mind a Messiás személye az emberiség eredeti identitásának és ártatlanságának megváltására mutat.)

10:21 Egyazon étkezéskor nem ünnepelhetitek az Urat, majd pedig pogány kultuszra szánjátok oda magatokat a következő alkalommal, amikor esztek. Amikor csak esztek és isztok, a Krisztusban való egyesüléseteket visszhangozzátok1.
(Minden úrvacsorán és még a napi étkezésekben is visszhangozzuk az „Én vagyok” kijelentést. A részesülni szó a metecho1 szóból ered; a meta jelentése együtt, az echo pedig azt jelenti, hogy visszhangozzuk azt, amit Isten Krisztusban mondott nekünk; hasonlóan a metanous szóhoz, NEM a bűnbánat [vezeklés]; hanem a gondolatok egyesítése valamiről; Istennel való együtt-tudás; egyetérteni Istennel magaddal kapcsolatban)

10:22 Isten nem folytat kötélhúzást a démonokkal vagy a vallásos rituálék iránti megszállottságunkkal. Neki nincs versenytársa. Ő az „Én vagyok”.
(Még a zsidók is, akik folytatták az áldozati rituáléikat Krisztusnak, mint Isten pászka Bárányának a feláldozása után, a pogány isteneknek mutatták be felajánlásaikat, nem pedig az Istennek. Nem maradt semmi további szellemi jelentősége a zsidó rítusok gyakorlásának, beleértve a szombatot és az éves ünnepeket.)

10:23 Minden az „Én vagyok”-ban van jóváhagyva1. Minden az „Én vagyok”-ban keletkezik és végződik2. Most hogy a prófétai előkép beteljesült Krisztusban, a zsidó rituálék többé már nem jelentik nekünk ugyanazt az értelmezési keretet. Krisztusnak van jelentősége, nem a hajdanvolt rituáléknak.
(Minden az „Én vagyok”-ban kezdődik. Ez a görög exesti szóból származik, az exousia1 szóból, ami ek + eimi. Az ek mindig az eredetet jelöli, az eimi pedig az „én vagyok”. Ezt a szót gyakran fordítják „hatalomnak”, vagy ebben az esetben „jóváhagyottnak”; a hagyományos fordítások szerint minden „törvényes”. A sumphero2 szó azt jelenti, hogy együtt hordozni, lezárni. Isten képmása és hasonlatossága, amely emberi alakban feltárulkozott és megváltást nyert, a prófétai kép lényege. Az oikodome3 szó az oikos, azaz lakás vagy család és a kupola, azaz tető szóból származik. Pál arra sürgeti az egyházat, hogy Krisztus kinyilatkoztatásában találjanak rá a közösségi összetartozásra, ne pedig a zsidó és pogány vallási szertartások összekeverésében.)

10:24 Habár szabad vagyok a saját meggyőződésem követésére, mégsem erőltetem a szabadságomat valaki más kárára. Jóllehet teljesen jogosnak érezhetjük a saját meggyőződésünket, ehelyett mégis inkább arra tekintsünk, hogy mi van a másik hasznára.
(Csak az a jó hír számít, ami Krisztusban már megtörtént minden egyes emberrel.)

10:25 Ne is gondoljatok arra kétszer, hogy megegyétek-e a helyi piacról hozott húst! Miért fáradnátok azzal a kérdéssel, hogy feláldozták-e zsidó vagy pogány templomban? Az ilyen kérdések teljesen értelmetlenek. A jó és a rossz közt vívódó lelkiismereti kérdéssel élni csak tovább kínoz benneteket és másokat is.

10:26 Dávid kategorikusan kijelenti a 24. zsoltár első versében, hogy az Úré a föld és annak teljessége.
(Ez egyszer s mindenkorra megnyugtatja a lelkiismeretedet az étkezési vitákkal kapcsolatban. Csupán emberi gondolkodás állatot áldozni egy választott démonnak vagy istenségnek, de a Teremtőnek amúgy is minden a tulajdonában van, és nincs szüksége senki engedélyére, hogy jóváhagyja a tulajdonjogát, és az sem befolyásolja, hogy az ember mit hisz.)

10:27 Ha személyes meghívást kaptok egy vacsorára, ahol a vendéglátók hitetlenek, és ti szeretnétek oda elmenni, akkor nyugodtan egyetek meg bármit, amivel nektek készülnek. Kérlek titeket, ne hozzátok őket zavarba azzal, hogy kényes kérdéseket tesztek föl az étellel kapcsolatban, miszerint feláldozták-e bálványoknak, vagy sem. Hagyjátok magatok mögött a vallásos érzelmeiteket, és élvezzétek a lakomát!

10:28 Ha azonban valaki kifejezetten felemlíti nektek, hogy a húst valóban bálványoknak áldozták, akkor az illető lelkiismerete miatt inkább tartózkodjatok az étkezéstől, nehogy azt a benyomást keltsétek, hogy helyeslitek a bálványimádást.

10:29 Nem, én nem alkudom le a szabadságomat azzal, hogy érzékeny vagyok valaki más lelkiismerete iránt.
(Azonban az ilyen különleges eseteket kivéve, nem tojáshéjjal a fenekemen járkálok körbe, azon aggódva, hogy a szűk látókörű emberek mit mondanak. Szabadon és könnyedén járok, megismerve már a mi széles látókörű Mesterünk mondását. - Message fordítás)

10:30 A kegyelem ad lendületet a lelkiismeretemnek, nem pedig az emberek gyanakvó vizsgálódása. Számomra minden étkezés annak ünneplése, amit a kegyelem kinyilatkoztat.

10:31 Isten rólatok alkotott gondolatától1 lenyűgözve éljétek az életeteket! Az evés és az ivás biztosan és állandóan arra emlékeztet benneteket, hogy ti az ő dicsősége vagytok. Minden étkezés ismételten azt a tényt nyilvánítja ki, hogy az életetekre tervezett kép Krisztusban meg van váltva. Köszöntsétek az életet!
(Dicsőség, doxa, dokeo1, jó vélemény szóból)

10:32 Éljétek hát az életeteket szabadságban és bölcsességben! Bármiféle megütközés nélkül az életetek vonzerejét mind tanúsítani fogják a zsidók, a pogányok és az egyház is.

10:33 Annyira meg vagyok győződve minden személy Krisztusba való belefoglaltságáról, hogy mindenné lenni vágyom, mert meg kell nyernem mindenkit, hogy megértsék a Krisztussal való egyesülésüket. Küldetésem az, hogy pontosan az legyek, amit annak a sokféle embernek a helyzete kíván meg, akiket arra ébresztek rá, hogy vegyék birtokba az üdvösségüket. Nincs más tervem.
(Lásd 1Kor 9:22)​