1 korintus 2

2:1 Azzal, hogy meglátogattalak titeket, nem az volt a szándékom, hogy teológiai vitába bocsátkozzam veletek, vagy hogy lenyűgözzelek benneteket, filozófiai szavakkal okoskodva Isten misztériumáról1.
(A μαρτύριον marturion, tanúságtétel és a μυστήριον musterion1, misztérium szavak hasonlóak. Az alexandriai másolatban és másokban is így olvasható: „Isten misztériuma”: a szír változatban is אהלאד אזר, „Isten misztériuma”. Az alexandriai szövegtípus a görög Újszövetségnek az a formája, amely dominál a legkorábbi fennmaradt dokumentumokban. Az Újszövetség szír nyelvű változata a Kr. u. II. századból származik. Szíria volt az az ország, ahol a görög nyelv keresztezte a szír nyelvet, amely szoros kapcsolatban állt a Jézus és az apostolok által használt arámi nyelvjárással. Ezért a szövegkritikusok nagyra becsülik a szír változatokat. E fejezet kontextusa gyönyörűen kibontja az evangélium titkát. Lásd a jegyzeteimet: Miért a misztérium? Róma 11:25)

2:2 Az elmém1 veletek van tele. Az egyetlen lehetséges módja, ahogyan igazán megismerhetlek2 titeket, az Isten misztériumának fényében van, amely Krisztus3 bennetek. Jézus a kereszten meghalt az emberiség halálával, és ezzel végleg kizárta az ítélet1 minden más alapját.
(A krino1 szó ítélni, meghatározni, törvényszéki értelemben ítélkezni, itt, aorisztikus időben, ekrina, ami egyszer és mindenkorra befejezett cselekedetre utal. Az aorisztikus idő egy eseményt összefoglalóan, kívülről nézve, mint egészet mutatja be, szinte olyan, mint egy pillanatfelvétel a cselekményről. Pál egy nagyon merész és radikális kijelentést tesz, amikor szolgálatának fókuszát arra korlátozza, hogy „megismerje” az emberiség megváltott ártatlansága kinyilatkoztatásának teljes terjedelmét és következményeit, ahogyan azt Jézus Krisztus keresztje közvetíti. Ez Isten misztériumának lényege. „Mert elhatároztam, hogy semmit sem fogok ismerni2 [- eido2, látni, észrevenni] bennetek, csak Jézust Krisztust, a megfeszítettet.” Semmi mást. Nem a legújabb pletykákat vagy a népszerű hírek eseményeit. Azt mondja a 2Kor 5:14.16-ban: „Krisztus szeretete erre a következtetésre vezet: egy meghalt mindenkiért - ezért mindenki meghalt. Mostantól kezdve tehát már SENKIT sem ismerek emberi szempontból.” Pál folytatja tovább megváltott egységünk misztériumának kifejtését. Az előző fejezetben arra a következtetésre jutott, hogy Krisztusban vagyunk Isten által. Itt pedig egyértelműen rámutat a bennünk lévő Krisztusra3. [Ahogyan Jézus kijelentette a Jn 14:20-ban] Lásd 2Kor 3:4 Krisztus a mi rólatok való meggyőződésünk bizonyítéka Isten előtt. Továbbá 2 Kor 1:18 Isten bizonyossága a mi meggyőződésünk. Őbenne nincsen 'talán'. 2 Kor 1:19 Az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit én, Pál, Szilvánusz és Timóteus bátran hirdettünk bennetek, az Isten végső igenje az emberiségnek. Az emberi élet mindenben őhozzá kapcsolódik. Isten értelme szerint ezzel kapcsolatban a tétovázásnak még csak a legcsekélyebb jele sem létezik. Gal 1:16 és Kol 1:27)

2:3 Teljesen alkalmatlannak éreztem magam. Tudjátok, hogy nem az én ékesszólásom győzött meg benneteket. Annyira ideges voltam, hogy egész testem reszketett a lámpaláztól.

2:4 Üzenetem nem a világi bölcsesség meggyőző érvein alapult, mivel célom nem az volt, hogy az embereket magamhoz irányítsam1, hanem inkább a Szellem őbennük való erőteljes működéséhez vezessem.
(Thayer görög definíciója az apodeiknumi1 szónak azt jelenti, hogy az ember önmagától elfelé mutasson. E szó korábbi fordításai gyakran azt a benyomást keltették, hogy a nagy, csodatevő Isten embere ellopja a show-t, és szórakoztatja a tömeget. Ez annyira nem illett Jézusra és Pálra. Pál soha nem ír arról, hogy hány embert gyógyított meg, vezetett hitre, stb. Mindent elsöprő gondja az volt, hogy a mi értelmes szemeinket megvilágítsa Krisztus bennünk való kinyilatkoztatása. Figyeljük meg a 2Korintusi 10:10 [RSV] verset: „Mert azt mondják: 'A levelei súlyosak és erősek, de a testi jelenléte gyenge, és a beszéde semmitmondó.'” Továbbá 2Korinthus 11:6: „Még ha képzetlen is vagyok a beszédben, a tudásban nem vagyok”. - RSV)

2:5 A hitetek mögött csak Isten ereje lehet a hivatkozási alap, amivel sosem érhetnek fel az emberiség bölcselkedő manipulációi.

2:6 Az általunk kimondott szavak a kinyilatkoztatás bölcsességét visszhangozzák azokban, akik megértik, mennyire tökéletesen megváltottak Krisztusban. Ez a bölcsesség minden világi fajtát felülír. Ami egykor bölcsnek és jó tanácsnak tűnt, hirtelen haszontalan információvá süllyedt.
(Az erkölcsi viselkedés javítására irányuló összes népszerű program már elavult. „Isten műve vagyunk Krisztusban. Ő egyszerre a mi bölcsességünk eredete és zsenialitása. Olyan bölcsesség, amely feltárja, hogy mennyire igazak, megszenteltek és megváltottak vagyunk már őbenne.” Isten üdvrendjében Jézus Krisztus képvisel minket. Amit az emberiség soha nem tudott elérni az összes vallás által szorgalmazott személyes fegyelemmel és akaraterővel, azt Isten hite Krisztusban megvalósította. [1Kor 1:30])

2:7 Olyan bölcsesség szavait szólaltatjuk meg, amelyek időtlen korszakok óta csendben el voltak rejtve. Egy misztérium, amely kibontja Isten mesteri tervét1, amellyel az emberben helyreállítja dicsőségét. Megdicsőülésünk mindig is Isten terve volt, már az idők kezdete előtt2 is.
(Pál azért használja ezeket a szavakat: prohoritso1, előre eltervezett és pro aion2 az idők előtt, hogy hangsúlyozza Isten meggyőződésének bizonyosságát az ő eltervezett szándékáról, hogy megmentse és helyreállítsa bennünk képmását és hasonlatosságát. A mi megváltásunk Isten belső horizontján már az idők előtt létezett. A prohoritso a pro - előtt és horitso - horizont; előre meghatározottat jelent, mint amikor egy építész részletes tervet készít. Lásd Róma 8:30. Jézus kinyilatkoztatja, hogy mi már előre léteztünk Istenben. Ő határoz meg minket. Megigazított minket, és meg is dicsőített minket. Megváltotta ártatlanságunkat, és visszaadta a dicsőséget, amelyet Ádámban elvesztettünk.)

2:8 Sem az akkori politikusoknak, sem a teológusoknak nem volt fogalmuk erről a misztériumról, az emberiség Krisztusban való egyesüléséről. Ha tudták volna, soha nem feszítették volna keresztre az Urat, akinek halála helyreállította dicsőségünket.
(Maga az idő tanúsította és feljegyezte egy egyén halálát és feltámadását és maga az örökkévalóság tanúsította és feljegyezte az egész emberi nem halálát és feltámadását.)

2:9 Meg van írva: „Ami korszakok óta el volt rejtve az érzékszervek számára hozzáférhetetlen birodalomban, amit emberi szem nem pillanthatott meg, fülük még csak suttogását sem hallhatta, és a kérdező elme sem tudta megfejteni annak a misztériumnak a kódját, amelyet Isten már teljes mértékben1 megvalósított, és királyi országútként előkészített, melyet szerelmeseinek szívébe vésett.”
([Az Úr a szavakkal is kifejezi, hogy „az örökkévalóságot nem lehet megfejteni”. DeepL titka] Tervének pontos részletei, hogy megmentse az ő képmását és hasonlatosságát az emberben, a helyén voltak. Isten rejtett bölcsessége volt, hogy Jézus hogyan fogja képviselni az emberiséget, amikor meghal az ő halálukkal. Isten értelme szerint már az idők előtt összekapcsolódtunk Krisztusban. Ez Isten örökkévaló elhatározása szerint történt. „Amit Isten előkészített” vagy hetoimatzo1, abból a keleti szokásból, hogy a király utazása előtt embereket küldtek előre, hogy az utakat kiegyenlítsék és járhatóvá tegyék. Ami a test számára zsákutcának tűnt, az a hit számára királyi országút. Az emberiség megváltása nem az emberi filozófia vagy spekuláció terméke volt. A héber szövegben az Ézsaiás 64:3 [A mi angol fordításainkban ez a 64. v.] idézet a héber ghaka2 szó חכה, ami azt jelenti, hogy képet faragni; rajzolással vagy leírással megmutatni, átütő, hagyományosan úgy is fordítják, hogy azok, akik „az Úrra várnak”. [A Zsolt 130:5-ben és az Ézs 40:31-ben is egy másik szót használnak azokra, akik „várnak” az Úrra, a קוה kawa azt jelenti: összefonódni.] Pál görögül ír és valószínűleg a Septuagintából idézi az Ézsaiás 64-et (a Septuaginta 3. verse), és ezt a kifejezést használja: „azokért, akik szeretik őt”. A Septuaginta az eleosz, gyengéd együttérzés szót használja. A hit tehát megnyitja a szeretet misztériumának horizontját. Ez egy olyan hely, ahol a gondolatok benyomást keltenek2. Egy olyan hely, amely nem hozzáférhető a gyanakvó, akadémikus vagy vallásos, bűntudatos és teljesítményalapú megközelítés vizsgálatának. [lásd 1 Kor 3:20])

2:10 Isten örökkévaló elhatározásának e mélységes misztériumai1 most lelepleződnek bennünk. Semmi sincs rejtve a Szent Szellem elől, aki Isten legbelső gondolatait feltárja.
(„A korai egyházi latinban a mustērion1 fordítása sacramentum volt, ami a klasszikus latinban katonai esküt jelentett. A szentség szó magyarázata, amelyet oly gyakran erre az etimológiára alapoznak, ezért téves, mivel a szentség jelentése valójában a mustērionhoz tartozik, nem pedig a klasszikus értelemben vett sacramentumhoz.” Vincent)

2:11 Ahogyan külső tekintettől rejtve az ember szelleme ismeri saját gondolatait, úgy Isten Szelleme, mint egy jelátalakító, a hitünk számára hozzáférhetővé teszi Isten gondolatait.
(A modern technológiában lehetetlen lenne olyan forrásból származó információhoz hozzáférni, amely nem kompatibilis a készülékünkkel, vagy dekóder nélkül.)

2:12 Az Istentől származó Szellem leleplezi nagylelkűségének ajándékait. Megértéssel ajándékozott meg bennünket, hogy megismerjük azt, amit velünk kapcsolatban mindig is gondolt. Ez annyira különbözik a világ szellemének földies bölcsességétől, ahol mindenen árcédula van.
(Krisztus Isten bölcsessége misztériumának leleplezése: most már tudjuk, hogy Isten hogyan állította helyre megigazultságunkat és teljességünket Krisztusban. Isten üdvrendjében Jézus Krisztus képvisel minket. Amit az emberiség soha nem tudott elérni az összes vallás által szorgalmazott személyes fegyelemmel és akaraterővel, azt Isten hite Krisztusban megvalósította. Az ő tervéből vagyunk Krisztusban. Egységben vagyunk összekapcsolva vele. Bölcsességünk ebből az egyesülésből származik. Megigazultságunk és szentségünk is tőle származik. A szentség egyenlő az ember szellemének, lelkének és testének teljességével és harmóniájával. Megváltásunk őbenne van szentesítve. Ő váltotta meg identitásunkat, gondolkodásunkat, egészségünket, örömünket, békességünket, ártatlanságunkat és teljes jólétünket. [Lásd az 1Korinthus 1:30-hoz fűzött megjegyzést] A szekuláris vallás e világ szellemének terméke, ahol minden a teljesítményen alapul. Csak a pillanat hőseit ünneplik. A többiek nézőkké és közönséggé alacsonyodnak.)

2:13 Szavaink hatása nem korlátozódik az emberi tapasztalat és hagyomány által tanított, a világban ismerős bölcsességre, hanem a zavartalan szellemi együtthangzás1 közvetíti, szellemet szellemmel kapcsolva össze.
(A sugkrinō1 szó szellemi összeegyeztethetőséget sugall; egymáshoz illeszkedően összetenni, összeilleszteni, kombinálni, értelmezni, összehasonlítani: tehát szellem és szellem összekapcsolása.)

2:14 Az érzéki ember nem képes megérteni Isten Szellemének nyelvét. A szellemi dolgok értelmetlennek tűnnek számukra. Képtelenek felismerni azt, amit csak szellemileg lehet elbírálni.
(A teljesítményalapú gondolkodásmód nem képes hozzáférni ahhoz, amit a kegyelem közvetít. Ez éppoly lehetetlen, mintha megpróbálnánk egy gépkocsival a levegőbe emelkedni. A törvény nem veheti fel a versenyt a kegyelemmel.)

2:15 Azok, akik szellemileg felébredtek, azonnal hozzáértők lesznek minden dolog szellemi [kegyelmi] szemszögből való megítélésére, miközben ők maguk szabadok bárki kritikai vizsgálódásától.

2:16 Nincs más alap a tanításra, mint Krisztus értelmének visszhangzása. Ő a bennünk megszemélyesített Mesterelme.
<< Előző fejezet
Következő fejezet >>